Bent double, like old beggars under sacks,
Knock-kneed, coughing like hags, we cursed through sludge,
Till on the haunting flares we turned our backs,
And towards our distant rest began to trudge.
Men marched asleep. Many had lost their boots,
But limped on, blood-shod. All went lame; all blind;
Drunk with fatigue; deaf even to the hoots
Of gas-shells dropping softly behind.
Gas! GAS! Quick, boys!—An ecstasy of fumbling
Fitting the clumsy helmets just in time,
But someone still was yelling out and stumbling
And flound’ring like a man in fire or lime.—
Dim through the misty panes and thick green light,
As under a green sea, I saw him drowning.
In all my dreams before my helpless sight,
He plunges at me, guttering, choking, drowning.
If in some smothering dreams, you too could pace
Behind the wagon that we flung him in,
And watch the white eyes writhing in his face,
His hanging face, like a devil’s sick of sin;
If you could hear, at every jolt, the blood
Come gargling from the froth-corrupted lungs,
Obscene as cancer, bitter as the cud
Of vile, incurable sores on innocent tongues,—
My friend, you would not tell with such high zest
To children ardent for some desperate glory,
The old Lie: Dulce et decorum est
Pro patria mori.
There is a place where voices
Of great guns do not come,
Where rifle, mine, and mortar
For evermore are dumb:
Where there is only silence,
And peace eternal and rest,
Set somewhere in the quiet isles
Beyond Death’s starry West.
O God, the God of battles,
To us who intercede,
Give only strength to follow
Until there’s no more need,
And grant us at that ending
Of the unkindly quest
To come unto the quiet isles
Beyond Death’s starry West.
Father.
I know I have to go one day
for it’s man’s fate to die.
I am not complaining Lord,
I had a good life, full and rich and active.
But one thing, Lord, worries me much…
I know in Thy heaven
There are many mansions,
But are there also woods, and lakes, and creeks?
Dreamy clearings, where the deer comes out at sunset,
Dark, shady hollows with gently bubbling springs?
Silent hammocks, where I can hear the whip-poor-will
on moonlit nights?
And the cry of the sandhill cranes
on foggy mornings?
Father,
I don’t need mansion,
streets paved with gold…
All I will need
is a small cabin somewhere in Thy woods
where family and old friends can visit me now and then…
with the dogs I used to live with
laying at my feet, in front of the fireplace,
or running in the woods while I listen to their bay,
the sweetest music a man could ever ask for…
That’s all I need, oh Lord
in Thy great everlasting…
Is it much to ask?
Unusual? Excentric? Undecent? Sacrilegious perhaps?
Thou knowest my heart, oh Father,
there is nothing in it but love, and love, and love…
Don’t squeeze it, please, into heavenly mansions,
for walls are walls even if made of gold.
Thou hast made me, Lord, to crave the open spaces
where wind can freely roam,
shake the trees, caress the meadows gently
roar or sing whisper as it comes
to God-created nature of us all.
Lord, oh Lord who moves above this world
without ever stepping on ants or flowers,
have mercy on thy servant great Creator:
the soul Thou hast given me yearns for freedom,
dont box me up into a narrow tomb,
wasting away alone like a useless bottle
of which the juice of life ran out for good.
Let my soul quietly slip away
into the woods and live there free for ever after
where to the memories are tying me with invisible strings
to Thy woods, oh Lord, where I can find my dogs again
in shady hammocks, silent pine forests
where the whip-poor-will calls
on balmy nights and sandhill cranes wake up
the foggy morning.
Then I can say without hesitation
Without regrets: Thy will be done, oh Lord
Thy Kingdom is my goodly heritage.
Amen, amen, amen.
Egy öreg ember imája – Hungarian Translation by Imre Gyöngyös
Atyám,
tudom, hogy egy nap menni kell,
az ember sorsa ez.
Nem panaszként, Uram,
jó életem volt, tettekben is gazdag,
csak egy dolog aggaszt, Uram…
Országodban, tudom,
hogy vannak paloták,
de vannak-e erdők, tavak, patakok?
Álomtisztások, őzek esti nyugta,
árnyas berek, hol forrás csörgedez?
Csendes függőágy, hová a fejőgép
behallik holdas éjszakákon
és a homoki darvak zsivaja
ködös reggeleken?
Atyám,
nem kell palota,
aranyköves utca…
Csak egy kis kunyhót
adj erdődben valahol, melyben
családom s jóbarát meglátogathat néha…
melyben kutyáim lábamnál hevernek
a kandalló melegjéhez közel,
csaholásukkal futni fák között
legédesebb zene, mit ember áhít.
Ez minden, amit kérek, Uram,
a Te örökkévaló…
Túl nagy kérelmem?
Szokatlan? Különleges? Szemérmetlen?
Szentségtörő tán?
Atyám, szívembe látsz,
csak szeretet van ott, csak szeretet…
Szívem ne sajtold égi palotákba,
a fal csak fal, még színaramybol is.
Te teremtettél sóvárogni nyílt tért,
ahol szelek rohannak szabadon,
fákat ráznak, mezőket símogatnak,
süvöltenek, dalolnak és susognak
Isten-teremtményű természetünkre.
Uram, Nagy Úr, világunk mozgatója,
virágra, ki nem lépsz s hangyára sem,
szolgádnak adj kegyelmet, nagy Teremtő:
lelkem, mit adtál, szabadságra vágyik,
szoros kriptába, kérlek, be ne zárj,
hogy sorvadozzak, mint a tört üveg,
mely életnedvét veszti el örökre.
Hadd illanjon a lelkem csendben el
a fák közé örök szabadban élni,
hová emlék köt láthatatlanul
erdődhöz, hol kutyáim megtalálhatom,
a függőágyban, halk fenyők között,
hol fejőgép hallatszik balzsamos
éjjelen s homoki darvak ébresztgetik
a ködös reggelt.
Bánat s megingás nélkül mondhatom
majd akkor: ó, Uram akaratod,
mennyországod: megérdemelt örökség.
Ámen, ámen, ámen.
Source: “Wass Albert Minden Verse” – Kráter Műhely Egyesület (2003)
Angel from Heaven, do rush, don't rest,
Hurry to smoldering Budapest.
Go to where, among the Russian tanks,
The silent bells give no sound of thanks.
Where there’s no Christmas sparkle to please,
Where nuts painted gold don't hang on trees,
There’s nothing but hunger, shivers, cold,
Do speak so they will grasp what you told.
Split with your voice the night asunder:
Angel, carry news of the wonder:
Clap quickly your wings, be elated,
Keep swishing, you're fondly awaited.
Don’t speak of the world from whence you came,
Where candles are burning, bright the flame,
Tables are spread, the houses have heat,
Priests with their fine words console, entreat,
Crinkling of paper, gifts given, sent,
Wise words to ponder, clever intent.
Sparklers are sparkling upon the trees:
Angel, do speak of the wonder please!
This is world wonder, relate, explain:
A poor people’s tree had burst into flame;
A Christmas tree in the Silent Night,
And many cross themselves at the sight.
It’s watched by the folk of continents,
Some grasp it, for some it makes no sense.
Far too much for some to hold at bay.
They’re shaking their heads, they shudder, pray,
For those aren't sweets that hang on the tree:
‘Tis Christ of the people: Hungary.
And many pass by and some advance:
The soldier, who pierced him with a lance,
The Pharisee, who sold him for a price,
Then one, who when asked, denied him thrice,
One, whose hand had shared the bowl with Him,
Who for silver coins had offered Him,
And whilst abusing, wielded the lash,
Had drank his blood and he ate his flesh -
The crowd is standing around, they stare,
But to address Him there’s none to dare.
Silent victim, no accusal tried,
Just watches like Christ did crucified.
Strange tree of Christmas, who brought this tree,
Devil or Angel, who could it be,
Those, who for his robe are tossing dice,
Know not what they do, know not the price,
Just sniff and yelp, want to bring to light
The mystery, the secret of this night,
Strange is this Christmas, strange things are these:
The Magyar Nation hangs on the trees.
The world talks wonder, to that they’re glued,
Priests drone of gumption and fortitude.
Statesmen produce farewell addresses,
His Holiness then duly blesses.
All kinds of people, all ranks - a sea -,
Question why all of this had to be.
Not perished as asked - can't comprehend.
Why not in silence await the end?
Why had the skies turned from fair to rough?
Because a people had cried "Enough!".
Many can't grasp it, though they had tried,
What rose up here like an ocean tide?
Why was world order shaking and strained?
A nation cried out. Then silence reigned.
Many are asking: what was the cause?
Who made from bones and the flesh the laws?
More and more ask it, there seems no end,
Haltingly, for they can't comprehend -
Those, for whom Freedom bequest had brought,
Ask it: is Freedom so great a thought?
Angel, bring down the word from the skies:
New life from blood will always arise.
Quite a few times and even some more,
Child met donkey and shepherd before,
If by the manger, on littered earth,
One life had given another birth,
‘Tis they who’ll mind that wonder and will
Stand with breath bated as sentry still,
For bright the star is, dawn breaks as well:
Angel from heaven... tell them, do tell.
Mennyből az angyal – The original Hungarian poem
Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik, mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
Angyal vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik - mennyből az angyal.
