By Albert Wass
Father. I know I have to go one day for it’s man’s fate to die. I am not complaining Lord, I had a good life, full and rich and active. But one thing, Lord, worries me much… I know in Thy heaven There are many mansions, But are there also woods, and lakes, and creeks? Dreamy clearings, where the deer comes out at sunset, Dark, shady hollows with gently bubbling springs? Silent hammocks, where I can hear the whip-poor-will on moonlit nights? And the cry of the sandhill cranes on foggy mornings? Father, I don’t need mansion, streets paved with gold… All I will need is a small cabin somewhere in Thy woods where family and old friends can visit me now and then… with the dogs I used to live with laying at my feet, in front of the fireplace, or running in the woods while I listen to their bay, the sweetest music a man could ever ask for… That’s all I need, oh Lord in Thy great everlasting… Is it much to ask? Unusual? Excentric? Undecent? Sacrilegious perhaps? Thou knowest my heart, oh Father, there is nothing in it but love, and love, and love… Don’t squeeze it, please, into heavenly mansions, for walls are walls even if made of gold. Thou hast made me, Lord, to crave the open spaces where wind can freely roam, shake the trees, caress the meadows gently roar or sing whisper as it comes to God-created nature of us all. Lord, oh Lord who moves above this world without ever stepping on ants or flowers, have mercy on thy servant great Creator: the soul Thou hast given me yearns for freedom, dont box me up into a narrow tomb, wasting away alone like a useless bottle of which the juice of life ran out for good. Let my soul quietly slip away into the woods and live there free for ever after where to the memories are tying me with invisible strings to Thy woods, oh Lord, where I can find my dogs again in shady hammocks, silent pine forests where the whip-poor-will calls on balmy nights and sandhill cranes wake up the foggy morning. Then I can say without hesitation Without regrets: Thy will be done, oh Lord Thy Kingdom is my goodly heritage. Amen, amen, amen.
Egy öreg ember imája – Hungarian Translation by Imre Gyöngyös
Atyám, tudom, hogy egy nap menni kell, az ember sorsa ez. Nem panaszként, Uram, jó életem volt, tettekben is gazdag, csak egy dolog aggaszt, Uram… Országodban, tudom, hogy vannak paloták, de vannak-e erdők, tavak, patakok? Álomtisztások, őzek esti nyugta, árnyas berek, hol forrás csörgedez? Csendes függőágy, hová a fejőgép behallik holdas éjszakákon és a homoki darvak zsivaja ködös reggeleken? Atyám, nem kell palota, aranyköves utca… Csak egy kis kunyhót adj erdődben valahol, melyben családom s jóbarát meglátogathat néha… melyben kutyáim lábamnál hevernek a kandalló melegjéhez közel, csaholásukkal futni fák között legédesebb zene, mit ember áhít. Ez minden, amit kérek, Uram, a Te örökkévaló… Túl nagy kérelmem? Szokatlan? Különleges? Szemérmetlen? Szentségtörő tán? Atyám, szívembe látsz, csak szeretet van ott, csak szeretet… Szívem ne sajtold égi palotákba, a fal csak fal, még színaramybol is. Te teremtettél sóvárogni nyílt tért, ahol szelek rohannak szabadon, fákat ráznak, mezőket símogatnak, süvöltenek, dalolnak és susognak Isten-teremtményű természetünkre. Uram, Nagy Úr, világunk mozgatója, virágra, ki nem lépsz s hangyára sem, szolgádnak adj kegyelmet, nagy Teremtő: lelkem, mit adtál, szabadságra vágyik, szoros kriptába, kérlek, be ne zárj, hogy sorvadozzak, mint a tört üveg, mely életnedvét veszti el örökre. Hadd illanjon a lelkem csendben el a fák közé örök szabadban élni, hová emlék köt láthatatlanul erdődhöz, hol kutyáim megtalálhatom, a függőágyban, halk fenyők között, hol fejőgép hallatszik balzsamos éjjelen s homoki darvak ébresztgetik a ködös reggelt. Bánat s megingás nélkül mondhatom majd akkor: ó, Uram akaratod, mennyországod: megérdemelt örökség. Ámen, ámen, ámen.
Source: “Wass Albert Minden Verse” – Kráter Műhely Egyesület (2003)